.jpg)
*Zoe
- Mi? - fordultam hátra és ebben a pillanatban egy faágon lógó kötélhálóban találtam magam. - Mi a fasz?
Hát izé... ijedtemben mindig ezt mondom. Körbenéztem és fuh... tényleg egy ilyen hálóba lógok. Ez valami állatcsapda lehet...
- Ne mozdulj! Megyek! - kiabált Niall és elkezdett felém futni.
- Mintha tudnék is!. - morogtam, mert nem igazán tudok bárhova is menni.
- Mindjárt ott vagyok! - nyugtatott Niall, bár egyáltalán nem voltam ideges.
Inkább ő volt az. Kétségbeesetten rohant felé, de nem ért oda, mert hirtelen... elnyelte a föld. Tök komolyan beszakadt alatta a talaj! Mi ez még egy csapda? Bakker ott rohantam el mellette! De jó vagyok!
- Jól vagy? - kérdeztem.
- Semmi bajom. - szólalt meg, ekkor kitört belőlem a röhögés.
- Most mi az? - kérdezte.
- O.. olyan vicces, hogy szaladsz é... és egyszer csak eltűnsz! - mondtam szaggatottan a nevetéstől.
- Nem vicces!Tudod, hogy megijedtem? - bosszankodott, de én csak nevettem tovább még vagy 5 percig.
- Ha már kiröhögted magad segíthetnél kitalálni, hogy jussunk ki innen.
- Hát... én nem tudok mozdulni! - mondtam.
- Én meg nem bírok kimászni! Túl mély! - hallottam meg csalódott hangját.
- Hú, én látlak idefentről! - néztem rá. - Halihó! Milyen odalent?
- Jól szórakozol? - érdeklődött.
- Nagyon! - válaszoltam. - Csak ne fáznék.
- Van vagy 4o fok és rajtad van egy tök meleg pulcsi, de te fázol? Ez egyáltalán nem reális! - hitetlenkedett.
- Beteg vagyok! - emlékeztettem.
- Ja tényleg! Egy percre elfelejtettem. - esett le neki.
Egy fél órát csak azon gondolkodtunk, hogy jussunk ki. A ninják nem jöttek be, de még a repülő rinocérosz sem, mert nem volt nálam a varázskürtöm, hogy ide tudjam hívni őket. A manókra sem számíthattunk... jó is, mert kiderült, hogy azok megesznek. Unikornisok sem jöttek, mert azok nem a dzsungelben élnek hanem az erdőkben... az olyanokban, amik nálunk vannak, de hát ezt minden hülye tudja! Vagy nem? Na, mindegy! A végén már arra tértünk ki, hogy mink nincs, aztán kifogytunk az ötletekből és csendben maradtunk, amit én törtem meg. Milyen meglepő...
- Ahj, zsibbadok, szomjazom, éhes vagyok, fázok, folyik az orrom, nem érem el a táskámat és pisilnem kell! Ki kell jutnom innen! - akadtam ki.
- Te legalább látsz valamit! - szólalt meg Niall. - Annyira be vagyok ide zárva!
- Klausztrofóbiás fóbiás vagy? - kérdeztem.
- Hát... igen. - vallotta be.
- Úristen, ugye nem kapsz pánikrohamot? - meresztettem ki a szemeimet.
- Nem! - vágta rá. - Csak ki akarok menni innen!
- Izé... - csak ennyit tudtam mondani.
Elkezdtem hintázni azzal a cuccal, amit tökre élveztem, mert vicces volt. Csak az volt a baj, hogy túl magasra mentem és neki csapódtam a fának.
- Aucs! Ez rohadtul fájt! - nyúltam a karomhoz és megsimogattam. - Mióta vagyunk már itt?
- Kábé 2 órája. - válaszolt.
- Szerinted ki állíthatta ezeket? - kérdeztem.
- Dzsungellakók? - gondolkodott el.
- Mi van, ha megtalálnak és megesznek minket? - pánikoltam.
- Csak nem esznek embert! A TV-be mindig barátságosak! Remélhetőleg itt is! - felelte.
- Tuti nem tudsz kimászni? - kérdeztem.
- Nem, mert túl magas. - mondta.
- De, hisz meg se próbáltad! - förmedtem rá.
Csak sóhajtott egyet és megpróbálta. Hát izé... tényleg nem ment neki. Hiába két városi egy dzsungelben... mit is vártunk? Elkezdtem ugrálni, hátha történik valami... semmi... de az nagyon. Csak ültem és ültem, egyre jobban zsibbadt a fenekem, meg úgy mindenem. Unatkoztam, ezért elkezdtem Ariana Grande számokat énekelni. Nincs jó hangom, de Niall tűrte. Már kábé az egész albumát elkornyikáltam, mikor megszólalt.
- Ennyire szereted Ariana Grandet? - kérdezte.
- Igen, ő eszméletlen! Olyan szép a hangja és a számait is szeretem, bármit is énekel az nagyon jó!- áradoztam.
- Komolyan, ha kijutunk innen elintézem, hogy találkozz vele! - mondta.
- Kajak? - néztem rá nagy szemekkel.
- Ahha. - bólintott.
- Most vedd úgy, hogy kaptál tőlem egy csonttörő ölelést! - válaszoltam boldogan. - Na, jó haza kell jutnunk!
És akkor hallottuk meg a lépteket és a fura nyelvű kiálltásokat. Ijedten néztünk össze, majd a hang felé kaptuk a fejünket. 3 férfi volt. Mindegyik félmeztelen volt s fegyver volt a kezükben. Fogalmam sem volt, hogy mit fognak tenni, de féltem. Értetlenül néztek minket, látszott rajtuk, hogy nem erre számítottak. Az egyikük mondott valamit, de nem értettem, mert nem a mi nyelvünkön mondta. Lehet, hogy az közölte a többiekkel, hogy mi leszünk a vacsi. Minden esetre az egyik fegyveres fickó elvágta a kötelet, amin lógtam, mire én leestem. Nagyot puffantam és még fájt is. Niallt is kiráncigálták a gödörből. Szegény nem tudta, hogy most féljen vagy örüljön. A 3 pasas egymás mellé lökdösött minket és a fegyverüket felénk tartva bírtak minket arra, hogy menjünk a 3. után. Azt hiszem most végünk. Végig hurcoltak minket a sűrű növények közt, nagy volt a csend. Nem tudom mit akarnak tőlünk. Aztán megérkeztünk egy ilyen faluhoz vagy mi az. Egy csomó ház volt az itt található növényekből, kutyák és gyerekek szaladgáltak. Az emberek döbbenten néztek ránk, de a 3 férfi meg sem állt, amíg meg nem érkeztünk egy kunyhóhoz. Be vittek minket és egy 4 év köröli fehér férfihez küldtek minket, aki volt póló és rövidnadrág. Valamit beszélt a vezető vadásszal, vagy mi volt az, majd felénk fordult és barátságosan ránk mosolygott.
- Nem kell félnetek! - szólalt meg. - Ők kezdő vadászok, ezért nem tudták, hogy kell bánni veletek. Egyébként David vagyok! Angolul beszéltek, ugye?
- Igen.- szólaltam meg egy kis idő múlva.
- Mi történt veletek? - kérdezte David, mint kiderült.
- Elvesztünk. - válaszolt Niall szűkszavúan, majd úgy döntött bővebben is beszámol az élményeiről. - Elszakadtunk a túrázó csoportunktól... tudja, hogy juthatunk ki?
- Sajnos nem. - rázta meg a fejét. - De annyit tehetek értetek, hogy itt aludhattok egy éjszakát, úgy is mindjárt sötétedik.
- Azt megköszönnénk. - szólaltam meg.
- Kint most lesz vacsora a tűz mellett. - mondta. - Tehetek étetek még valamit?
- Hát lenne még valami. - kezdte Niall. - Zoe beteg.
- Oh, a tegnapi vihar? - nézett rám én meg biccentettem. - Gyertek, meglátom mit tehetek!
Átkísért minket egy állatbőrökből készült sátorba. Ott volt egy bácsi öreg ősz szakállas bácsi, akivel David beszélt valamit, mire a bácsi elkezdett vizsgálgatni. Megnézte a szemem, belenézett a számba, meg valami cuccot rakott a mellkasomhoz és a kezével mutogatott gondolom, hogy vegyek nagy levegőt, mint az orvosoknál. Miután már mindent megvizsgált levett a polcról egy kis üvegecskét és egy pohár félét, amibe szerintem vizet tett, majd belecsepegtette az üvegben lévő valamit a pohárba és a kezembe nyomta. A kezével mutatta, hogy igyam meg. Egy kicsit haboztam, majd lehúztam a pohár tartalmát. Fogalmam sincs mi volt az, de furcsa íze volt. Egy kicsi mentolos, de édes, aztán keserű lett, szóval... jobb ha nem is tudom mi az. Megköszöntem, amit szerintem nem értett, majd kimentünk a sátorból a tűzhöz. David adott nekünk egy pokrócot, mi meg leültünk a tűz köré. A gyerekek nagy érdeklődéssel figyeltek minket, nem mertek közel jönni. Az egyik bennszülött nő adott nekünk valamilyen húst és gyümölcsöket. Megkóstoltam azt a húst és ízlett.
- Hm, mi ez? - kérdeztem.
- Denevér. - válaszolt David, mire félrenyeltem és kiejtettem a kezemből azt a hús darabot.
Niall se kóstolta meg most, hogy már tudta mi az, David meg csak nevetett rajtam. Inkább maradtam a gyümölcsöknél, amik nagyon finomak voltak. Jól is laktam. Miután ettünk vizet is kaptunk, ami szintén jól esett. Ez után az emberek mutattak nekünk egy csomó mindent. mindenki kedves volt velünk. Egy kislány odajött hozzám és adott egy karkötőt, amit ő csinált. Olyan kis aranyos volt. Nem akartam, hogy csak én kapjak valamit, ezért kivettem a táskámból a csokit és odaadtam neki, majd elmutogattam, hogy azt meg kell enni. Megkóstolta és ízlett neki. Megölelt, majd odarohant a többi gyerekhez és mindenkinek adott. Itt mindenki kedves a másikkal. Mikor már teljesen besötétedett kaptunk egy kis helyet az egyik családnál. Azt akarták, hogy az ágyukban aludjunk, de mi nem fogadtuk el, így a földön aludtunk egy pokróccal. Hamar elaludtunk.
Reggel Niall keltett, hogy indulnunk kell. De,jó! Kaptunk Davidtől ennivalót és inni valót az útra meg egy pokrócot, és ki tudja, hogy még mit... reggel volt, fárad voltam. Mindenesetre útnak indultunk... megint. A nap még csak most jött fel, de még nem teljesen. Beleszagoltam a levegőbe, ami jól esett... basszus kapok levegőt! Nem tudom mit kaptam, de bevált! Ez az! Igaz, hogy még nem gyógyultam meg teljesen, mert még egy kicsit érzem, hogy tele van az orrom, de sokkal jobb. Fázni sem fáztam, de még nem vettem le a pulcsit, mert hűvös volt. Egy ilyen élmény után nem tudtuk, hogy mit tartogat a nap, de reméltük, hogy közelebb kerülünk a kiúthoz.
