2. Irány a dzsungel!/1D/

Sziasztok! Meghoztam a 2. részt! Hát ez kifejezetten hosszabb lett, mint az első! Remélhetőleg tetszik majd nektek! Addig is jó olvasást!:)

*Zoe

Ma reggel a szüleink keltettek minket azzal a céllal, hogy reggeli van. Fel is öltöztem és a fürdőben is hamar végeztem. Egy nagy épület felé mentünk. Először nem értetettem, hogy miért, aztán rájöttem, hogy ott fogunk reggelizni. Hát jó! Anyuék elől mentek, mögöttük Dean, én pedig egyedül baktattam hátul. Még mindig nem tudtam elhinni, hogy a szüleim képesek elküldeni a dzsungel közepére Isten tudja kivel! Deannek persze nem kell mennie! Nem ér! Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy Dean egy darab ananászt nyom az orrom alá. Egyből elkapott a hányinger az illatától és hátrahőköltem. Teljesen kirázott a hideg. Minden olyan gyorsan történt. Elkezdtem hátrálni, de nem jutottam túl messzire, mert nekimentem egy kocsinak, amit egy nő tolt és felborítottam. Én is seggre estem. A kocsin lévő dolgok mind összetörtek, az épületben lévők pedig engem figyeltek. Na, ennyit arról, hogy nem keltek feltűnést! Apukám és anyukám a fejüket rázták, Dean pedig csak röhögött. Egy gyilkos pillantást lövelltem felé. Felálltam és a mellettem döbbenten álló nőre néztem.

- Én úgy sajnálom! Tényleg nem akartam! – mentegetőztem.

A hangomat tisztán lehetett hallani akkora nagy csend volt. A szemem megakadt egy üvegpoháron, ami nem volt összetörve. Felvettem és a nő felé mutattam.

- Ennek legalább nincs semmi baja! – próbáltam menteni a menthetőt, de ebben a pillanatban a pohár kicsúszott a kezemből és széttört.

A néni feje kezdett vörösödni.

- Hupsz? – néztem rá zavartan.

Azt hittem, hogy a nő robbanni fog, de e helyett takarítókat hívott, hogy összeszedjék azt a sok edényt, amiket sikeresen tönkre tettem. A kis akcióm következménye az volt, hogy a reggelimet egy elkülönített helyen kellett megennem műanyag edényekkel. Ebben az volt az egyik leggázabb tényező, hogy a poharamon egy nagy Micimackó virított, és a többi evőeszköz is egy 4-5 éves gyerek számára volt kifejlesztve. Azzal a műanyag késsel alig bírtam elvágni valamit. Elég ciki volt, mindenki engem bámult, ráadásul ott volt az a gazdag család, akik különösen méregettek. Hát ez fog kísérteni minden egyes reggel a nyár végéig. Hurrá! És különben is mégis milyen hely ez? Az itt dolgozók még jobban megaláznak evvel, de mindegy! Úgy tűnik, nem nagyon érdekli őket. A reggelim után odamentem anyuékhoz, akik jól leszidtak, Dean pedig csak megveregette a fejemet egy „ma sem csalódtam benned hugi” mondattal. Legszívesebben felpofoztam volna. Ha nem nyomja a képembe azt a nyomorult ananászt, akkor mindez nem történt volna meg! Tudja, hogy utálom, erre mégis szívat vele! Az ő hibája anyuék mégis engem szidtak le! Agyrém!

Mikor visszaértünk a házhoz nekem össze kellett pakolnom pár holmit erre a kirándulós bigyóra. Elvileg ott kapok egy táskát tele olyan cuccokkal, amik kelleni fognak, de olyanokat, hogy váltóruha, dezodor stb. ilyeneket nekem kell vinnem. Fogalmam sincs, hogy mire számítsak! Remélem, nem egész napos gyaloglásról van szó! Bár ez egy kirándulás, mégis mit csinálhatnánk? Lövésem sincs! Igazán meghallgathattam volna anyut és akkor most tudnám, hogy mégis hová megyek. Ez a gondom hamarosan megoldódott, mert anya el akart kísérni ahhoz az épülethez ahol reggeliztünk, mert ott találkozunk az idegen vezetővel. Végül meggyőztem anyát, hogy el tudok menni egyedül is anélkül, hogy tönkre tennék valamit. Biztosítok mindenkit, hogy sikerült! Mikor az előtérbe értem megpillantottam egy nőt. Tudtam, hogy hozzá kell mennem, mármint nem feleségül vagy ilyesmi, hanem sétálni. Onnan tudtam, hogy ilyen barnás öltözetben volt, mint a Tarzanban azok az emberek, akik a majmokat tanulmányozzák vagy mi a fene. Már rég láttam! Egy nagy táska volt a hátán, mellette pedig még hat másik. Á, szóval nem csak én megyek! De ki olyan hülye, hogy önszántából bemegy a dzsumbujba egy 30-as évei végét járó nővel? Hát a kérdésemre hamar választ kaptam! Mielőtt még a nőhöz érhettem volna megelőzött 5 jól ismert idióta. Ezek az agy halottak nem mások, mint a One Direction. Pislogva meredtem előre. Azt a jó büdös lila tehén fenekét, ezek meg mit keresnek itt? És eddig, hogy nem vettem észre, hogy itt vannak? Mondjuk, még csak egy napja vagyok itt és nem nagyon néztem körül, meg különben is ők gazdagok, szóval nem hiszem, hogy hozzám hasonlóan egy lepukkadt fadobozban fogják tölteni a nyarukat. Minden esetre nem örülök, hogy itt vannak! Körülnéztem, de nem láttam, hogy valami normális ember is jönne a túrára, akivel esetleg kommunikálni is lehet.

Ahogy odaértem, mintha fejbe csapta volna őket a felismerés (sajnos nem igazából), mintha megismertek volna. Ez furcsa, mert ők a híresek és nem én.

- Te vagy az a lány, aki reggel mindent széttört! – azonosított be a göndör. Hát ez kedves!

- Igazából Zoe Clark vagyok, de igen én lennék! – vakargattam meg zavartan a tarkóm.

- Bizonyára te ismersz minket. – mondta az egyik barna hajú.

- Igazából nem nagyon! Csak az összefoglaló neveteket tudom, meg azt, hogy van köztetek egy bizonyos Harry, amit onnan tudok, hogy az egyik barátnőm imád titeket és meg tudtam jegyezni, mert tudjátok Harry Potter. – magyaráztam.

- Ó én vagyok az! – ugrált a göndör. – Csak én nem Potter vagyok hanem Styles, Harry Styles.

Harry megindította a többieket arra, hogy bemutatkozzanak.

- Louis Tomlinson! – nyújtotta a kezét az egyik barna hajú, de mire kezet ráztam volna vele a fekete hajú arrébb lökte.

- Zayn Malik! – próbálkozott ugyanavval, mint az előtte lévő, de ez neki sem jött össze, mert a szöszi taszított egyet rajta, így ő került elém.

- Niall Horan. – meglepő módon vele sikerült kezet fognom.

Miután végre elment előlem ránéztem a legutolsó tagra. Végre egy civilizált ember!

- Liam Payne. – mosolygott rám. – Csak gondoltam kihagyom a lökdösődést!

- Na, most, hogy mindenki megismert mindenkit én is bemutatkoznék! – szólalt meg a nő, akit el is felejtettem. – Annabell Artemson vagyok az idegenvezető, de szólítsatok csak Annenek. Mindenki vegyen el egy táskát! Ez nagyon fontos mert…

És csak beszélt és beszélt, de én csak azt láttam, hogy mozog a szája, később pedig olyan hangokat gondoltam oda, hogy blah, blah, blah, blah… Tökre felemelő érzés! A suliban is gyakran csinálom ezt, mert szimplán idegesít a tanát hangja és sokszor zavar a reggeli alvásban. Amúgy nem értem, hogy most miért nem figyelek. Irodalom órán azért nem, mert ott a tanár arról magyaráz, hogy xy költő miért írta a verset, milyen érzelmet akart kifejezni meg blah, blah, blah. Szerintem csak unatkozott azt ennyi! Mondjuk most nem ártana odafigyelnem, de áh, mindegy! Nem leszek egyedül! Végül is mi történhet? Majd ellesem a többiektől vagy megkérdezek valakit. Mondjuk ezektől nehéz lesz, de megoldom! Annyira csak nem idióták! Na, jó ezt a gondolatot gyorsan elhessegetem! Már nem mintha én 1000-as lennék! Ezért nem is várnak tőlem sokat az emberek. Azt hiszem… Nem tudom, nem vagyok gondolatolvasó!

Hirtelen arra eszméltem fel, hogy mindenki felveszi a táskáját és elindult Anne után. Én is követtem őket egy kis fáziskéséssel, csak előtte még belegyömöszöltem a cuccaimat, amiket hozni kellett magammal. Futnom kellett, hogy ne maradjak le, bár a göndör észrevette, hogy lemaradtam így lelassított és ezt akár bevárásnak is nevezhetem. Annet követve indultunk el a fák közé magunk után hagyva a civilizációt. Még csak az erdő elején voltunk és ott nincsenek állatok, de én már most majmok közt éreztem magam. A fiúk elképesztően hangosak voltak és össze - vissza ugráltak. Remélem, hamar kifáradnak! Gyönyörködni sem tudtam a körülöttem lévő természetben miattuk. Pedig ha már itt vagyok ez a legkevesebb! Nem baj legalább visszavisszük őket az élőhelyükre!

- Nézd ott egy pillangó! – kiabált a fülembe Louis. (Háhá megjegyeztem!)

- Örülök, de kiszakad tőled a dobhártyám! – dörzsöltem meg a fülemet.

- Ó, bocsánat! – mosolygott rám majd elugrándozott.

Jó! Ez fura! Az unokahúgom szokott így ugrálni, aki 3 ismétlem 3 éves!

- Itt vannak tigrisek? – kérdezte Zayn?

- Előfordulhat! – válaszolta Anne.

Ó, hát ez remek! Lehetséges, hogy felfal egy bazi nagy tigris! Ó yeah!

- Hööööööö! Zsiráfok is vannak? – csillant fel a szöszi szeme.

- Te jó isten! – fogtam meg a két szemem közti csontot. – Ez most nagyon fájt!

- Miért? – pislogott nagyokat.

- Zsiráfok a dzsungelben? Ez most komoly? – néztem fel rá, majd odafordultam Liamhez, mert ő tűnt a legértelmesebbnek. – Mondd ez mindig ilyen sötét?

- Biztos a sok krumpli miatt! – vont vállat.

- Nem eszek sok krumplit! – rázta meg a fejét az a személy, akit simán „kibeszéltünk” az orra előtt.

- Az tök mindegy, hogy mit, de te mindig eszel! – jegyezte meg Zayn.

- Nem is igaz! – tiltakozott a szőke és kivett a zsebéből egy csokit, mire mindenki hitetlenkedve nézett rá. – Most mi az?

- Semmi! Csak egyél és maradj csendben! – mondtam kedvesen mosolyogva.

Hogy lehet valaki feje ennyire üres? Komolyan! Ránéztem a srácra és kb. olyan értelmesnek tűnt, mint egy palack víz, vagy mint egy marék lepke! Szárított lepke! Bár én sem panaszkodhatok… de az már teljesen más természetesen azért, mert rólam van szó. :D

Eddig az út nem annyira vészes. Eddig még nem fáradtam ki és egy tigrissel sem találkoztam, ami azért megnyugtat. Viszont láttam egy csomó pillangót. Voltak egész kicsit és jó nagyok is. Mindegyik szép színes. Szeretem a pillangókat. Olyan kis édesek! Egészen addig bennük gyönyörködtem, míg nem akadt egy útitársam. A mellettem lévőre néztem. A társaságom bővült egy fogpasztareklámba illő Harry Potter. Nem szólalt meg csak idegesítően bámult.

- Mi az? – kérdeztem rá végül.

- Semmi! – mondta, de nem hagyta abba.

- Akkor miért bámulsz? – vontam fel a szemöldököm.

- Csak úgy. – vont vállat.

- Hát jól van fogkrém reklám! – rántottam én is vállat.

- Fogkrém reklám? – ráncolta a szemöldökét. – Miért?

- Mert folyton vigyorogsz. – mondtam. – De ha akarod, hívhatlak Potternek is.

- Kösz nem! A Harry megteszi! – rázta meg a fejét.

- Szeretek neveket adni az embereknek! – tártam szét a karom. – Ott van a zselé fejű – mutattam Zaynre – a komoly srác, a zabagép és a nyúl ember – mutattam végig rajtuk.

- Érdekes hobbid van! – jegyezte meg.

- Ez nem hobbi! Szimplán csak unalom! – néztem rá. – De van rá nyomósabb okom is, még pedig az, hogy nem mindig jut eszembe, hogy kinek mi a neve, ezért kell valami megnevezés.

- Á, értem! – bólintott.

Szerintem nem értette vagy csak simán elkönyvelt hülyének. Nem úgy, hogy lefotózott és beírt egy könyvbe, hanem értitek, na! Minden esetre inkább csendben maradt. Nem tudom én mit tettem volna a helyében. Talán el is mentem volna. Nagyon idegesített, hogy csendben volt mellette nem is tudom, hogy miért. Aztán végre ott hagyott, mert Louis haverja mutatni akart neki valamit. Köszönöm! Van Isten! Mondjuk ezt eddig is tudtam. Én hiszek benne. De az most nem lényeges, hogy én miben hiszek. Így, hogy Potter elment most megint egyedül vagyok, amire rájöttem, hogy nem szeretem. Utálok egyedül lenni! Sosem bírtam a magány! Olyankor mindig elkezdek magamban beszélni és röhögcsélni. Csoda, hogy a szüleim még nem küldtek diliházba! Hirtelen arra eszméltem fel, hogy egy faág fejbe csapott. Nem fájt, mert csak egy vékonyabb hajlékony ág volt. Csak megijedtem, ezért pislogva álltam és próbáltam kideríteni, hogy mégis hogy került ez a fadarab az arcomba.

- Hupsz! Bocsi! – tolta félre az ágat a szöszi.

- Semmi csak váratlanul ért! – ráztam meg a fejem, hogy magamhoz térjek.

Tovább mentem így a srác elengedte az ágat, így eltalálva szegény Liamet.

- Szerintem inkább ne nyúlj semmihez! – javasoltam.

- Úgy lesz! – bólogatott és bocsánatkérően nézett Liamre.

Hát ez a srác nem egy dzsungel Jack az biztos! Elég kis szerencsétlennek tűnik, és ami megdöbbentő az, az volt, hogy folyton evett, de még így is vékony volt. Pont egy újabb szelet csokit bontott ki, mikor észrevette, hogy nézem.

- Kérsz? – mutatta fel az édességet zavartan.

- Nem. – ráztam meg a fejem. – Hogy csinálod?

- Mit? – kérdezett vissza.

- Azt, hogy folyton eszel, de nem látszik meg rajtad. – mondtam.

- Nem tom. – vont vállat és beleharapott a csokiba.

Hát jól van! Jó neki! Komolyan örülnék neki, ha én is ilyen lennék! A bátyám is pont ugyan ilyen. Rajta se látszik meg ezért rengeteget eszik. Egyszer éjjel, amikor ki kellett mennem, akkor megláttam, hogy a bátyám félig a hűtőben van. Nem tudom, hogy tud olyan későn enni! Emlékszem, hogy még a vacsoráról megmaradt pizzát ette meg, ami nem volt kis adag. Hihetetlen!

Estére már mindenki teljesen elfáradt. Nem csoda, hisz egész nap csak gyalogoltunk. Egy olyan helyre érkeztünk ahol nincs annyi fa egymás mellé zsúfolva, így jól elférünk majd.

- Állítsátok fel a sátratokat! – adott Anne Liam kezébe egy kis zsákot.

- Csak egyet kapunk? – kérdezte Zayn. (A nap végére megjegyeztem mindenki nevét, csak néha keverem őket)

- Csak két sátor van és az egyik a tiétek a másik az enyém. – magyarázta Anne.

- Képes összezárni 5 sráccal? – akadtam ki.

- Sajnálom! – vont vállat.

De jó! Legalább érdekelhetné! Na, mindegy! Inkább segítettem összerakni a fiúknak a sátrat nem sok sikerrel. Ott bénáztunk. Nagyon nehéz egy ilyet összerakni! Végül sikerül úgy egy óra múlva. Az idegenvezetőnek hamarabb sikerült, de nem segített volna! Nem szimpi ez a nő! Először berak egy sátorba 5 fiúval, majd végignézi a szenvedésünket. Na, jó nem teljesen, mert közben tűzet rakott. Leültünk a tűz köré és mindenki elővette a kajáját és evett. Csend volt. Egyrészt azért mert ettünk másrészt azért, mert fáradtak voltunk. Kaja után bevonultunk a sátorba. Elővettük a hálózsákjainkat és próbáltunk úgy elhelyezkedni, hogy mindenki kényelmesen elférjen, csak ez képtelenség volt 6 embernek egy ekkora sátorban. Niall és Zayn közé kerültem, a lábamnál Liam a fejemnél pedig Louis és mellette Harry. Csodásan néztünk ki! Mondjuk evvel nem foglalkozott senki, mert mindenki annyira álmos volt, hogy ahogy lefeküdtünk el is aludtunk.

Reggel arra ébredtem, hogy valaki bökdösi az arcom.

- Mi van már? – emeltem fel a fejemet álmosan.

- Kukucs! – kiáltotta el magát Niall, mire összerezzentem.

- Te jó isten! – meresztettem nagy szemeket.

- Már reggel van! – mondta.

- Ó hurrá! – néztem körül. – Hol vannak a többiek?

- Már kint vannak! Csak te aludtál. – válaszolt.

- Ez remek! – dörzsöltem a szemem. – Öhm… kimennél, amíg átöltözök?

- Aha, persze! – állt fel és kiment.

Kirángattam a táskámból valami ruhát és átvettem a régit pedig csak úgy bedobtam az egyik részbe. Átfésültem a hajam és kimentem. A többiek épp reggeliztek így én is csatlakoztam hozzájuk. Evés után éreztem, hogy nagyon kell pisilnem így elindultam egy jó pislide keresésére. Nem kellett olyan sokáig sétálnom és találtam egy olyan helyet, ahol nem lát senki, így elvégeztem a dolgom. Már épp a nadrágomat gomboltam be és megfordultam, mikor szembe találtam magam valamivel.

- Jézusom, te mit keresel itt? – néztem rá ijedten, mert simán előfordulhat, hogy esetleg látta a csupasz fenekemet. :O

- Csak láttam, hogy elmentél és indulunk ezért gondoltam szólok. – magyarázta Niall.

Bólintottam egyet, hogy értem és elindultam vele vissza a táborhelyünkre…